Edzőképzés a tudatosság jegyében

Az U12–U14-es teniszezők fejlesztésének és versenyeztetésének témájában rendezte meg C típusú edzőtovábbképzését az MTSZ a közelmúltban.

A Papp Sándor edzőképzési tanácsadó által szervezett programon több mint nyolcvan hazai szakember vett részt.

Olyan előadók szolgáltak hasznos tanácsokkal, mint Nemes Gábor, Punyi Gábor, Udvardi Zsolt, Bogyó Tamás, Fonó Rita, Kisantal Péter, Tóth Zsombor és Velcz Zsolt.


Nemes Gábor előadását hallgatják a résztvevők

Nemes Gábor előadását hallgatják a résztvevők

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) * A Nemzeti Edzésközpontban több mint nyolcvan hazai szakember volt kíváncsi a programra, amely nemcsak a hivatalos minősítésüket már korábban megszerzők aktív tudásának felfrissítésére kínált alkalmat, de illeszkedik abba a rendszerbe is, amelynek fontos részét képezi a jövő év elején bevezetésre kerülő edzői kártya. Utóbbi megszerzése nemcsak a hazai szakemberek közösségéhez tartozás bizonyítéka lesz, de számos gyakorlati előnnyel is jár majd.

− Az eddig megrendezett képzések a legkisebbek oktatására vonatkoztak, ezen a hétvégén pedig már feljebb léptünk az ifjúságiak korosztályába – tudtuk meg Papp Sándortól, az MTSZ edzőképzési tanácsadójától, az esemény fő szervezőjétől. – Ők azok, akiknek már széleskörű és stabil tudást kell szerezniük technikailag, mentálisan pedig elkötelezetté válni a versenysport iránt. Ebben a korban már nagyon fontos a tudatos, sőt céltudatos hozzáállás, s ezt a mestereiktől is elvárjuk. Egy hét múlva nemzetközi PTR-képzést tartunk az ITF szakembere, Louie Cap részvételével a felnőttjátékosokkal foglalkozó szakemberek számára, majd december közepén Simon Wheatley, a juniorok fejlesztésének szakértője érkezik hozzánk Budapestre. Ezt követően ismét visszatérünk a Play and Stay korosztályhoz annak hivatalos ITF-programjának magyarországi képzésével. A Testnevelési Egyetemmel már jó partneri viszonyt ápolunk, miközben az egri, a szegedi és a pécsi felsőoktatási intézményekkel is előrehaladott tárgyalásokat folytatok a közös edzőképzési program kidolgozásával kapcsolatban. Hamarosan elindul a szövetség e-learning platformja is, amelyen az összes eddigi, idővel pedig a jövőbeni képzésünk teljes videóanyaga is megtalálható lesz, a vonatkozó nemzetközi szakirodalommal kiegészítve. Nagyon örülök, hogy a mostani képzésre ilyen sokan voltak kíváncsiak, ez azt bizonyítja, hogy a kollégák tudnak és akarnak fejlődni, csak lehetőséget kell nekik erre adni.

Szegedről, a Gellért SE-től érkezett Duba Krisztina, aki a Tisza parti klubban 4-18 éves fiatalokat, valamint hobbiteniszezőket oktat. S bár a tanítványai nem versenyzők, illetve nem is annak készülnek, ennek ellenére széleskörű és szakmailag megalapozott órákat szeretne nekik tartani.

− Nem edzőnek készültem, de miután a tenisz fiatal koromban, már játékosként a szerelmem lett, nem tudtam később sem elszakadni tőle – tudtuk meg Duba Krisztinától. – Most is magánszorgalomból vagyok itt, a munka és a család mellett nem könnyű a fővárosba utazni a képzés kedvéért, de most sikerült mindent összeszervezni. Elsősorban gyakorlati ötletekért, hasznos tanácsokért jöttem, de a megerősítés is fontos. Amikor a legjobb magyar edzőktől hallom vissza a saját magam által megfogalmazott alapelveket, az azt mutatja, hogy jó úton járok. De nem csak a szövetségi edzőképzéseken igyekszem részt venni, a hétköznapokban is képzem magam. Az internet révén, ma már sok érdekes nemzetközi anyaghoz lehet hozzáférni, ezek a hétvégék azonban sokkal intenzívebb és mélyebb élményt adnak.

A szombati programot Papp Sándor kezdte az érintett korosztály fejlesztési alapelveinek, területeinek, s annak időbeosztásának meghatározásával. Őt két erőnléti szakember követte, a Fit4Race kft-nél dolgozó Tóth Péter, valamint a Pasarét TK játékosainak fizikális felkészítésével foglalkozó Tóth Zsombor személyében. A sportággal a Fortuna SE-ben megismerkedő, több mint tíz éven át együtt teniszező két fiatal előadó útja csak a Testnevelési Egyetemet követően vált el, így nem volt meglepő az az összhang, amellyel a szerintük leghasznosabb gyakorlatokat mutatták be.

− A szervák gyakorlása során a robbanékonyság fejlesztése igen nagy idegrendszeri aktivitást igényel, éppen ezért olyan szakaszban kell beiktatni, amikor még friss a játékos – mondta el honlapunknak Tóth Péter, amikor azt kértük tőle, hogy az előadás általa legfontosabbnak tartott elemét foglalja össze nekünk. – Éppen ezért nagyon rossz az a szokás, hogy az adogatásokat az edzések végére hagyják. Sokkal jobb lenne a bemelegítés utánra időzíteni, mert így hatékonyabban lehetne a sebességet növelni, ugyanakkor a sérülések is megelőzhetőek lennének.

− Péter utolsó megjegyzéséhez kapcsolódnék, amikor arra hívom fel a figyelmet, hogy már a play and stay-korosztály esetében is komolyan foglalkozni kell az alapvető mozgásminták helyes végrehajtásával, hiszen így lehet megőrizni az izületek optimális mozgástartományát, s ezzel megelőzni a sérüléseket – tette hozzá Tóth Zsombor, aki szerint a guggolás például nem egy képesség, amelyet megtanulunk, hanem egy képesség, amelyet a korai kisgyermekkort követően egyszerűen elveszítünk.

A két szakember előadásában és a honlapunknak tett kiemelésben egyaránt hangsúlyozta, hogy a jól felépített bemelegítés nemcsak felkészítés az azt követő erőkifejtésre, de egyben motorikus képességfejlesztés is. Utóbbit pedig nem lehet elég korán kezdeni és elég komolyan venni. Különösen azért nem, mert a mai modern tenisz tökéletes fizikai alapokat igényel minden versenyzőtől. Az edzőképzés résztvevői éppen ezért nemcsak jegyzetelték, de fényképezték és videóra is vették a gyakorlatok többségét, amelyet a Pasarét TK három játékosa, Paragi Zétény, Tóth Ágoston, valamint Csavajda Lőrinc mutatott be.

A legidősebb, a 16 esztendős és amerikai ösztöndíjra pályázó Zétény szerint egyáltalán nem volt számukra teher a hétvégi program, örömmel segédkeztek Tóth Zsombornak a többnyire jól ismert gyakorlatok kivitelezésében.

− Volt néhány új elem is közöttük, az kicsit fura volt, de gyorsan belejöttünk – mondta Zétény, akit nem zavarta sok néző.

Nem így Ágostont, aki pillanatnyilag 24. az U14-es hazai fiú ranglistán, tehát megszokta, hogy közönség előtt játszik, ez most mégis más volt:

− Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan lesznek, ezért eleinte picit zavarban voltam. De idővel persze belejöttem, végül is, csak azt kellett csinálnunk, amit egyébként is mindennap teszünk.

A trió legfiatalabb tagja, Csavajda Lőrinc viszont már egészen más okból volt izgatott:

− A Kinder Kupa-sorozatban olyan jól teljesítettem, hogy a Nadal Akadémiára utazhatok, s összemérhetem tudásomat a velem egykorú külföldi gyerekekkel. Nagyon várom már, hogy ott legyek, biztosan hatalmas élmény lesz.

A folytatásban sem unatkoztak a pasaréti fiúk, hiszen edzőjük Nemes Gábor, aki civilben a Testnevelési Egyetem sportjáték tanszékén felel a teniszért, a technikai kompetenciák és képességek felépítő fázisáról tartott előadását bőven tarkította gyakorlati elemekkel is. A TF mesteroktatója hangsúlyozta a biológiai életkor figyelembevételét, a versenyzést pedig a korosztály fejlesztésének egyik eszközeként, nem pedig céljaként jelölte meg.

Bogyó Tamás a nemzetközi juniorteniszről tartott előadása során kijelentette, hogy fontos az ütés, de még fontosabb az, hogy már ilyen fiatal korban pontosan tudják a gyermekek, hová is ütik a teniszlabdát.

A napot Fonó Rita zárta, aki a pszichés edzettség témájáról beszélt, s arról, hogyan lehet ezt a mindennapok edzésmunkájába integrálni.

A vasárnapi programban többek között Punyi Gábor a PG Tenisz alapítója, a Németországból hazatért és jelenleg a Tenisz Műhelyt erősítő Udvardi Zsolt, valamint Kisantal Péter válogatott edző is szerepet kapott.

Punyi Gábor a kollégáknak a tudományos magyarázatok helyett elsősorban hasznos gyakorlati tanácsokkal kívánt szolgálni az egyesületi tervek kidolgozásával kapcsolatban. A szakember szerint ugyanis a játékosok többsége számára az iskola éppen olyan fontos, mint az edzések, ezért a rendelkezésre álló időt minden klubban maximálisan ki kell használni. A gyermekek esetében ugyanakkor a humorról és a lélek ápolásáról sem szabad megfeledkezni.

Udvardi Zsolt németországi tapasztalatai egy részét is megosztotta a hallgatósággal, s amikor egyetlen fontos elem kiemelését kértük tőle, akkor arra hívta fel figyelmünket, hogy a labdamenetek 42 százaléka szerva-fogadás, ezért az edzések során is kiemelt figyelmet kell fordítani erre a két összekapcsolódó elemre. Már a lehető legkisebb kortól, hogy később ne alakuljanak ki rossz beidegződések.

A kétnapos képzés szombaton és vasárnap egyaránt a résztvevők kérdéseivel zárult, amelyekből néha nemcsak a tanulók, de bizony maguk az oktatók is hasznos következtetéseket vonhattak le.

Dátum: 2022. 11. 01.